Értelmező előszó (Letenyei László)
Rézler Gyula a két világháború között Magyarországon munkás-szociográfiáival írta be nevét a hazai társadalomtudomány történetébe, majd 1948-ban az USA-ba emigrált, ahol egyetemi professzorként és intézetigazgatóként elsősorban munkaügyi kérdésekkel foglalkozott. Nyugdíjazása után (1976) munkaügyi döntőbíróként és mediátorként dolgozott.
Bár a hetvenes évektől kezdve szórványosan hazalátogatott, majd kapcsolatai a rendszerváltás után erősödtek fel: rendszeresen tartott előadásokat, képzéseket, könyvei jelentek meg. 2001-ben Budapesten hunyt el. A Rézler Gyula Alapítvány (http://www.rezler-foundation.hu/) rendszeresen ad ösztöndíjat munkaügyi kutatások végzésére, USA-ban és Magyarországon.
1993-ban tartott előadásában Rézler rendkívül pontos képet ad a két világháború közötti munkás-szociográfusok munkásságáról, akiket maga kortársként, alkotótársként is ismert. Rámutat, hogy míg a népi írók alapvetően a korabeli hatalom szimpátiáját élvezték, a munkás-szociográfiák alkotói ellenszélben dolgoztak, egy olyan országban, ahol a szociológiát és általában a társadalomtudományt gyanakvással fogadták. Rézler rámutat, hogy a tudományos szociográfia művelését nagy mértékben hátráltatta az, hogy a közép-európai országok közül egyedüliként Magyarországon nem alakulhatott egyetemi szociológia tanszék, sem kutatóintézet.
Rézler Gyula, a Szociológiai szemlében (1994/1 155-160. p) megjelent recenzójának rövidített változata
A teljes recenzió magyar nyelven
“A mai magyar szociológusok érdeklődéssel és némi nosztalgiával tekinthetnek vissza a második világháborút megelőző évtized leíró szociológia irodalmára, amiből a jelenlegi társadalomkutatás gyökerei eredtek. Noha a magyar szociológiának érdemes művelői voltak már a huszadik század első két évtizedében (Braun Róbert, Farkas Gejza, Jászi Oszkár és mások), hatásuk eltűnt abban a szellemi légkörben, amelyet a Horthy-rezsimnek a szociológia iránti ellenszenve teremtett. A szociológiai kutatás folytonosságának megszakadása miatt a harmincas évek szociográfusainak újból kellett kezdeniük e tudományág alapjainak lerakását, és ezért ők joggal tekinthetők a mai társadalomkutatás előfutárainak. E tanulmánynak az a célja, hogy az iparszociológia hőskorának a szereplőit bemutassa, munkásságukat röviden áttekintse és értékelje.”
“Ez az áttekintés főleg három forrásmunkára támaszkodik. Megjelenésük sorrendjében:
– Rézler Gyula Falukutatások és szociográfusok című kritikai szemle (1943);
– Gondos Ernő (szerk.) A valóság vonzásában című két kötetes antológiai (1963);
– Litván György (szerk.) Magyar munkásszociográfia (1974).”
“Gondos Ernő, mivel főleg ideológiai célokat kívánt szolgálni művével, olyan írásokat is beválogatott, amelyek főként propaganda jellegűek voltak. … Tudományos kutatói hátterének megfelelően Litván György mellőzte a válogatásból az elsősorban politikai és ideológiai jellegű írásokat, és a művek módszerességét vette tekintetbe. …A továbbiakban az idézett három forrásmunka alapján azokat a tanulmányokat tekintjük át röviden, amelyek hozzájárultak a munkásszociográfia harmincas évekbeli újjáépítéséhez.”
“Köztudomású, hogy az első világháborút követő 10-15 évben a társadalomkutatás általában, és az ipari viszonyok tanulmányozása különösen, bénult állapotban volt. A hivatalos intézmények, beleértve az egyetemeket, nemcsak ellenszenvvel nézték az ilyen irányú tevékenységeket, de ha módjukban állt, meg is akadályozták. A politikai légkör enyhülésével és a társadalmi problémák iránti érdeklődés megélénkülésével azonban – különösen a harmincas évek közepétől – egyre több elszánt és motivált fiatal vállalkozott a munkaviszonyok különböző szempontú tanulmányozására. A munkásszociográfia hőskora tulajdonképpen mintegy 15 évre szorítkozik. Azokat a tanulmányokat, amelyek meghatározták ennek a másfél évtizednek a jellegét, megjelenésük sorrendjében mutatjuk be.”
“Zentay Dezső 1931-ben megjelent, háztartási statisztikát alkalmazó tanulmányával vívta ki a helyét a korszak szociográfusai között. Hivatásos statisztikus volt, akit a Tanácsköztársaságban való szereplése miatt bocsátottak el állásából. 1945-ig, amikor átvette a Statisztikai Hivatal vezetését, az Építőipari Munkások Szakszervezetének statisztikusaként dolgozott. Említett munkájában ötven budapesti munkáscsalád bevételeinek és kiadásainak alapján rajzolta meg ennek a talán reprezentatívnak nem mondható csoportnak a gazdasági helyzetképét. Módszerességéhez nem fér kétség.”
“Molnár Erik minden ideológiai elkötelezettsége ellenéré a munkástársadalom élesszemű és objektív megfigyelőjének bizonyult. A Korunk 1933-as évfolyamában álnéven megjelentetett tanulmánya az úgynevezett munkásarisztokráciának (nyomdászok stb.) a munkásmozgalomhoz való viszonyát oknyomozó módszerrel elemzi. Fő témájával összefüggésben az ipari és szakmai kategóriákban fizetett évi átlagos béreket is összehasonlítja és felhívja a figyelmet a köztük mutatkozó szóródásokra.”
“Egy másik írásban, amelyet a Gondolat közölt 1935-ös évfolyamában, a magyar ipari munkásosztály szerkezetében bekövetkezett változásokat érzékelteti statisztikai adatok tükrében. Elsősorban a különböző munkáskategóriák – a nagyipari és kisipari munkások, tanult és tanulatlan munkások, férfi és női munkások – egymáshoz viszonyított számarányában bekövetkezett eltolódásokat mutatja be 1921 és 1933 között. Ezeket a számszerű változásokat a termelőerők fejlődésével magyarázza. Bár marxista tételekből indul ki, a statisztikai adatgyűjtés és az adatok elemzése feltehetően korrekt.”
“Gerebélyes László ugyancsak beírta nevét a második világháború előtti munkászociográfia krónikájába. Míg a textilgyári dolgozókról szóló benyomásait irodalmi karcok műfajában írja le, addig az építőiparban dolgozó munkások viszonyait ismertető tanulmányában, amelyet a Válasz 1937-es évfolyamában közölt, a szociográfia módszereit alkalmazza. Az építőipar általános helyzetének bemutatása után az egyes szakmák (ács, betonmunkás stb.) munkaviszonyait jellemző statisztikai adatokat elemzi. Tanulmányát az építőipari munkások mozgalmi életének leírásával fejezi be.”
“Jahn Ferenc 1937-ben megjelent művében, a Kispest szociográfiájá-ban a külváros demográfiai képét vázolja fel. Bár az egész város lakosságának társadalmi, gazdasági helyzetét tükröző adatokra támaszkodik, Jahn tanulmánya közvetve a munkásszociográfia műfajához áll közel, mivel Kispest abban az időben elsősorban munkástelepülésnek számított.”
“Szécsi János a fővárost még a harmincas években körülvevő szükséglakás-telepek lakóinak a helyzetét tette nyilvánossá az Ország Útja 1938 decemberi számában. Különböző szempontokból – a családok nagysága, vallása, keresete – vizsgálta meg ennek az amorf társadalmi csoportnak az összetételét és viszonyait.”
“Jordánszky Lajos a téglagyári munkásokról szóló leírása – a Korunk 1939-es évfolyamában jelent meg – egy téglagyárban felvett mintán alapszik. A gyárban foglalkoztatott 240 munkásnak mintegy a fele szolgáltatott adatokat. Ezek alapján a szerző áttekinti a munkások kor, nem, nemzetiség és bérkategóriák szerinti megoszlását. Az olvasó világos képet kap egy munkáscsoport demográfiai és gazdasági viszonyairól.”
“Reitzer Béla és Rostás Ilona 1940-ben Ezer munkás a szabadidejéről címmel monográfiájukban egy addig elhanyagolt témakört tanulmányoztak a statisztikai módszerek szigorú alkalmazásával. Reitzer nem folytathatta tovább munkáját, mivel a háborúban életét vesztette. Úttörő kezdeményezését a második világháború után Szalay Sándor folytatta nemzetközi viszonylatban is. Mellesleg Reitzer a Szegedi Munkaközösség egyik alapító tagja volt. Míg Erdei Ferenc és Ortutay Gyula a falut és néprajzát tanulmányozták, Reitzert az ipari dolgozók problémái foglalkoztatták.”
“Földes Ferenc alapvető szociográfiai munkásságával bizonyította be, hogy az ideológiai meggyőződés összeegyeztethető a módszeres kutatással. Eltökélt kommunistaként is képes volt arra, hogy a társadalmi viszonyokat objektíven szemlélje. A Munkásság és parasztság kulturális helyzete Magyarországon (1941) című művében a főiskolákat látogató munkás származású fiatalok társadalmi rétegződéséről és anyagi viszonyairól számolt be. Miután a társadalmi felemelkedésnek az egyik alapfeltétele bizonyos kulturális és tanulmányi színvonal elérése, Földes könyve hozzájárult a társadalmi kapillaritás szociológiai problematikájának hazai megvilágításához.”
“A teljesebb áttekintés érdekében indokolt azoknak a szociográfiai munkáknak a bemutatása is, amelyek a jelen írás szerzőjének [Rézler Gyula – a szerk.] nevéhez vagy kezdeményezéséhez fűződnek. A téglagyári és a cukorgyári munkások szociális helyzetét feltáró tanulmányokban, amelyeket Kelet Népe közölt 1938-ban és 1939-ben, e szerző kísérletet tett olyan kutatási módszer megfogalmazására, amely felhasználhatónak bizonyult a többi iparágban foglalkoztatott munkáscsoportok helyzetének felmérésére is. Erre akkor nyílt alkalom, amikor 1939-ben egy munkacsoport, amelynek tagjai elsősorban a Teleki Pál által felállított Miniszterelnökség Gazdaságtanulmányi Osztályának munkatársai közül kerültek ki, e szerző kezdeményezésére elhatározták, hogy a munkások helyzetét a fő iparágakban összehasonlító módszerrel fogják felmérni. Ennek az együttműködésnek az eredményei napvilágot láttak a Magyar gyári munkásság – Szociális helyzetkép című gyűjteményes kötetben, amelyet a Közgazdasági Társaság az 1940-es könyvnapra adott ki. A kötet egy összefoglaló bevezető fejezetet és tíz monográfikus jellegű írást foglal magában. Mindegyik nagyjából azonos módszerrel vizsgálta meg a gyáripar egy-egy alapvető ágában foglalkoztatott munkások társadalmi, gazdasági és kulturális helyzetét. Az iparágbeli munkások szervezettsége és az akkor működő munkásszervezetek közötti megoszlása is a vizsgálat tárgyát képezte.”
“[Rézler Gyula] a Magyar gyári munkásság-ban alkalmazott módszert és szerkezetet használta fel a Kammer Textilgyár munkásai helyzetének tanulmányozására egy monográfia keretében, amely 1943-ban jelent meg Egy magyar textilgyár munkástársadalma címen. A tanulmány egyik lényeges vonása a minta nagysága és reprezentatív volta. 1942 nyarán, amikor az adatfelvétel történt, mintegy 1200 munkás dolgozott a gyárban. Közülük 940 munkás válaszolta meg a három oldal terjedelmű kérdőívet. Addig ez volt a legnagyobb méretű minta, amelyre egy munkásszociográfia támaszkodhatott. Ennek az volt az oka, hogy a szerző nemcsak a gyárvezetőségtől kapott teljes szabad kezet, de a szakszervezet támogatását is élvezte. (Nincs szükség itt e tanulmány részletes ismertetésére, miután az érdeklődő megtalálhatja a Statisztikai Könyvtárban vagy a Széchenyi Könyvtárban.) Érdekes, hogy a Népszabadság a hetvenes évek közepén egy hat cikkből álló sorozatban összehasonlította az egykori Kammer gyár 1943-beli munkásviszonyait a hetvenes évekre jellemző helyzettel, és az eredeti tanulmány módszerére támaszkodott. …”
“A Magyar gyári munkásság … c. gyűjteményes kötet megírásában részt vevő munkacsoport néhány tagja érdekes és akkor előre nem látható életpályát futott be. Notel Rudolf közgazdász, aki a vasipari munkások helyzetéről számolt be, a háború után a Magyar Nemzeti Bank egyik vezető tisztviselője lett. Miután néhány évig Gunnar Myrdal Nobel-díjas svéd közgazdásszal dolgozott, az Egyesült Nemzetek egyik közgazdasági tanácsadójaként működött Genfben. Olti Vilmos, aki a faipari munkásokról írt, hírhedt vérbíróként írta be a nevét az ötvenes évek történetébe. Hegedüs Dániel, az autodidakta bőrgyári szakmunkás, később a szakszervezeti mozgalomban játszott szerepet. Bán Imrét, aki a szénbányászok helyzetét mérte fel, a nyilasok ölték meg 1944 telén. Csikós-Nagy Béla karrierje nem szorul ismertetésre.”
“A két világháború között az összes nyugati és közép-európai államok közül Magyarország volt az egyetlen, ahol intézményes társadalomkutatás nem létezett. Az akkoriban érvényben lévő közpolitika a szociológiát művelő intézményeket nem hogy támogatta volna, de egyenesen meggátolta létrejövetelüket. …”
“Ha az első részben bemutatott kilenc szociográfust [magammal és] a Magyar gyári munkásság című monográfia megírásában közreműködő munkatársakkal együtt tekintjük, akkor a harmincas évek munkásszociográfiáját 19 író munkásságával reprezentáljuk. …A 19 munkásszociográfus közül csak néhányan részesültek olyan formális egyetemi képzésben, amely felkészítette őket a módszeres társadalomkutatásra. Szociológiai tanszékek, kutatóintézetek hiányában e tudomány művelése néhány lelkes autodidakta amatőrre maradt, akik elindulásukkor vajmi keveset értettek a társadalomkutatás elméletéhez és alkalmazásához. Néhányuk a szociográfiával rokon közgazdasági és statisztikai tudományágakban tevékenykedett és az ott elsajátított módszereket használta fel a szociográfiai kutatásaiban. A többség vagy nem végzett egyetemet, vagy olyan szakmát tanult (orvos, üzletember), amelynek kevés köze volt a társadalomtudományokhoz. Mindnyájukat az jellemezte, hogy szociográfiai tevékenységüket a főfoglalkozásuk után fennmaradt szabadidejükben folytatták. … Amit elértek, az szinte kizárólag elkötelezettségüknek és a társadalmi problémák iránt érzett felelősségüknek köszönhető. … Ha műveik módszeressége és színvonala mai szemmel nézve kétségtelenül hagy kívánnivalót maga után, ez nem feledtetheti azt a tényt, hogy úttörő munkásságukkal beírták nevüket a magyar társadalomkutatás történetébe.”
Szóljon hozzá!