Magyarország - Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 Partnerséget ép ítünk Európai Unió
content top

Nagy László: A szécsényi kistérség – A közmunkások keze nyoma

A szécsényi kistérség épül-szépül, pályázati pénzekből, közmunkások keze alatt. Munkahelyek azonban változatlanul nincsenek.

“A rendszerváltás itt tragédia volt a munkahelyek megszűnése miatt” – kezdi Fábián Erzsébet, Szécsény szocialista polgármestere a hatezer lakosú városka elmúlt húsz évének történetét. A termelőszövetkezet, a lakatgyár és a bútorgyár megszűnésével kétezer ember veszítette el a munkáját, és ehhez jött még a salgótarjáni ipar leépülése, ami különösen a környékbeli települések lakosságát érintette súlyosan, legfőképpen a romákat.

A 20 ezer lakosú, 13 települést magába foglaló kistérségben a munkanélküliség még mindig jóval meghaladja az országos átlagot: Szécsényben az aktív korúak körülbelül 20, a kistérség többi településén pedig általában 25-30 százaléka munkanélküli. A 80 százalékban romák lakta Endrefalván a legroszszabb a helyzet, ott az emberek felének nincs munkája.

A kilencvenes évek közepén kezdett Szécsény gazdasága magához térni: létrejött egy elektronikai alkatrészgyár, amely jelenleg 300 embert foglalkoztat; igaz, 2003-ban még ezer dolgozója volt. A várost a külföldi működő tőke elkerülte, egyedül egy dán gyertyagyár telepedett meg, ez a térség legnagyobb munkaadója, 500 dolgozója van.

A városkában 350 egyéni és társas vállalkozás működik, 120 millió folyik be tőlük iparűzési adóként. Egy részük kényszervállalkozás vagy tőkehiányos családi vállalkozás – mondja a polgármester -, főleg a kereskedelemben és a szolgáltató szektorban. De van néhány nagyobb építőipari cég is, főleg Budapesten dolgoznak, és kisbuszokkal szállítják munkavállalóikat.

“Mi be vagyunk ide zárva. Arra gondoltunk, ki kell nyitnunk a térséget Szlovákia felé” – mondja a polgármester az Ipoly-hidak újjáépítésére utalva, amitől a város fellendülését reméli. Még 1995-ben Alsósztregova polgármesterének támadt az az ötlete, hogy helyre kellene állítani pár hidat az egykori negyvenhétből. Végül 2007-ben írták alá a szlovák-magyar kormányközi megállapodást a pösténypusztai és a ráróspusztai híd építéséről, idén augusztusban pedig kiírták a nemzetközi közbeszerzési eljárást a kivitelezésükre.

A város jellemzően pályázati pénzekből fejlődik, 2002-től körülbelül 5 milliárd forintot nyert az önkormányzat. Ebből fejlesztették iskoláikat, építettek kézművesházat, autóbusz-pályaudvart; utakat, utcákat, épületeket, parkokat újítottak fel. Most kezdődik a kistérségi szakorvosi rendelő kialakítása egymilliárdos támogatással. Az önkormányzat 2006-ban egymilliárd forintot nyert a történelmi városközpont rehabilitációjára, idén pedig újabb egymilliárdot a felújítás második szakaszára.

A világörökségi védettség alatt álló Hollókőn kívül a kistérségben egyedül Szécsényben van idegenforgalom; egyik jellemző típusa az osztálykirándulás. “A szécsényi országgyűlés idején itt egy hatalmas sátortábor állt – magyarázta például a felújított várkertben egy osztályfőnök gimnazista diákjainak. – Csak, hogy tudjátok, a korabeli politika ilyen mezőkön zajlott. Misi! Mit csinálsz?”

A felújított történelmi városmag olyan, mint egy képeslap, és egy falevél le nem hullhat úgy, hogy ne teremne ott egy közmunkás seprűvel. A Forgách-kastélyban berendezett múzeumnak évente 16-17 ezer látogatója van. A kirándulók rendszerint megnézik még a 14. században épült ferences templomot és a kolostort, ahol a hagyomány szerint II. Rákóczi Ferenc az 1705-ös országgyűlés idején megszállt. További 30 perces séta után beülnek a Gesztenyés kertbe enni, vagy a Bástya kávézóba, aztán valószínűleg indulnak tovább Hollókőre vagy Ipolytarnócra, ami már nem is a kistérség része. A turisták általában fél napra jönnek a városba.

Szécsényben mintha mindenki vállalkozna. A belvárosban alig van olyan épület, melyben ne lenne valamilyen üzlet. De elég magas lehet a bedőlt vállalkozások aránya, bőven látni bezárt kocsmát és boltot, illetve már felújított, kiadó üzlethelyiséget. Szécsény már elfelejtette mezővárosi múltját, havonta egyszer van nagy piac az egyik parkolóban, egyébként pár idős ember árul zöldséget és virágot az apró piactéren. Az emberek inkább az áruházláncokban vásárolnak. Éppen a befejezéséhez közeledik egy újabb, kézilabdacsarnok méretű építése. A ruházati szektort egyértelműen a kínai boltok uralják, de van pár butik és turkáló is. Többen kísérleteznek ajándékbolttal, 100 forintos bolttal is. Étterem elég kevés van, kocsmából viszont akad vagy huszonöt.

“Itt már csak a kaja meg a pia megy” – mondja egy üveges és képkeretező, aki a régi buszpályaudvar faépületében rendezkedett be. Hozzá is azok hozzák be az ablakot, akiknek van biztosításuk, a többieknél egy repedés vagy egy kis lyuk nem számít. A válság szerinte különösebben nem érződik, itt évek óta ugyanilyen minden. A Szécsény környéki kistelepüléseken egészen más képet mutat a kereskedelem és a vendéglátóipar. “Te, komám! Nem kellene neked egy jó kis munkásnadrág?” – néz végig rajtam egy tekintélyt parancsoló cigány ember Nógrádszakál, azaz – ahogy errefelé sokan hívják – NSZK főterén. Itt született a faluban, a segélyfizetés hetében viszszajár, és kombi személyautójából kipakolja a kínai cipőket és ruhákat a Szent István-mellszobor körül rögtönzött kis piactéren, a többi árus portékái mellett. ‘ kis játékos ebben a bizniszben, a nagyok furgonnal járnak. A Szécsény és Nógrádszakál közötti, hat kilométer hosszan elnyúló Ludányhalászi közepén egy budapesti vállalkozó például egy egész Mercedes furgonra való kínai cipőt pakolt ki a buszmegálló mellett, ahol kényelmesen le is lehetett ülni a lábbelit felpróbálni.

Nógrádszakálban három bolt és egy kocsma van. Késő délután az egyik bolt előtt már javában zajlik a költségkímélő bemelegítés az esti mulatságra a falu sokat látott kocsmájában. A kocsmáros és a játékgép a múltban indulatok tárgya lehetett, a pénznyelő érzékenyebb pontjait ugyanis fémrács védi, a kocsmárosnő pedig egy sűrű szövésű dróthálóval bevont fémketrecben áll, melyen van azért egy fél négyzetméteres kis ablak az ital és a készpénz cseréjére. De ez egy békés este, bömböl a zenegép, páran énekelnek vele, egy nem roma férfi leesett állal bűvöli a játékgépet, odakint, a fák alatt az asztaloknál pedig folydogál a sörözéssel egybekötött társas élet.

Ez a dimbes-dombos nógrádi táj nem annyira mezőgazdasági művelésre, inkább falusi turizmusra termett, különösen itt, a Natura 2000-es védettségű Ipoly-völgy mellett. A Nógrádszakálhoz tartozó Ráróspuszta kedvelt üdülőterület, horgász- és kirándulóhely, pár éve találtak termálvizet is, de fürdő nem épült rá. Bent, a faluban egyetlen család próbálkozik vendégfogadással, idén nyáron azonban alig volt vendégük. A nő a gyertyagyárban dolgozik három műszakban, a férfi a vasúton, meg van egy kis lakatosműhelye. Szíve szerint kovácsoltvas kapukat készítene, de ilyesmire nincs kereslet, éppen egy masszív ablakrácson dolgozik.

A kistérség falvaiban mindenhol van vezetékes gáz, szennyvízhálózat, vezetékes víz, telefon, pár kivétellel kábeltévé, és internetezni is majdnem mindenhol lehet, mert pályázati pénzből kiépült a szélessávú hálózat. Az utcákon pedig meglátszik a rengeteg közmunkás keze nyoma.

A Szécsénytől 10 kilométerre keletre fekvő Magyargécen és a hozzá tartozó Kisgécen összesen kilencszázan laknak. A lakosság 45 százaléka roma. A rendszerváltás előtt az emberek Salgótarjánba és a szécsényi téeszbe jártak dolgozni. Ma viszont csak kevesen találnak a közelben munkát. Akárcsak a térség többi kistelepülésén, itt is az önkormányzat a legnagyobb foglalkoztató – mondja Velki Róbert polgármester. A faluban egyetlen nagyobb vállalkozás működött, egy 30 főt foglalkoztató asztalosüzem, de fél éve bezárt. Van pár családi vállalkozás, egy asztalos, egy kereskedő, egy birkatenyésztő, a boltos, egy kezén meg tudja őket számolni.

Az aktív korúak 30 százaléka munkanélküli. Az Út a munkához program indulásakor 120 embernek küldte ki a “behívóparancsot”, de negyvenen nem vállalták a munkát, mert jobban megéri nekik, ha feketén járnak el dolgozni. A 80 közmunkás füvet kaszál, árkot ás, takarít, de van egy veteményes kertjük is, ahol az intézményi konyhára zöldséget termesztenek. Tudnának hasznosabb munkát is végezni, de ahhoz anyagok és szerszámok kellenének. Októberben talán lesz rá keretük, a kistérségi társulás pályázott munkaeszközökre.

“A környéken elég rossz minőségűek a földek, csak két-három hóbortos foglalkozik földműveléssel” – mondja a polgármester. Annak idején a téesznek jól menő állattartása volt, Gécen is több százas szarvasmarha-állománnyal, ma viszont csak egyetlen vállalkozó legeltet birkákat a domboldalakon.”

Magyargéc kiesik a Hollókő-Ipolytarnóc útvonalból, nem jön ide soha turista, de ha jönne is, nem tudna hol megszállni. Egyedül a polgármesternek lenne esélye beszállni a falusi turizmusba, pontosabban a lovasturizmusba. Lovakat tenyészt, hobbiból, illetve azért, mert egyik lánya versenyszerűen lovagol. Vannak távlati tervei a turisztikában, hogy a lovak egyszer hozzanak is pénzt, ne csak vigyenek, de még nem tudja, lesz-e belőle valami.

A kistérségben nemcsak a munkanélküliség, hanem a gyermekszegénység is meghaladja az országos átlagot. 2006-ban itt indult a Gyermekszegénység Elleni Nemzeti Program modellprogramja. Ennek keretében Magyargécen egy játszóház jött létre, ahová a roma szülők bevihetik 1-3 éves gyerekeiket, akiknek a házban korai képességfejlesztő foglalkozásokat tartanak, a szülőket pedig háztartási és gyereknevelési ismeretekre tanítják. Velki Róbert elmondása szerint elég nehezen indult be a program, de ma már naponta 8-10 gyerek van a házban. Októbertől az önkormányzat működteti 100 százalékos állami finanszírozással, és három évre még biztosított a működése.

A polgármester büszkesége az általános iskola. A XXI. század iskolája programon az önkormányzat nyert 80 millió forintot, melyből felújították és kibővítették az iskolaépületet, de maradt informatikai fejlesztésekre is: 52 számítógép van három osztályteremben. A kistérségi társulás nyertes pályázatának köszönhetően ők is kaptak új iskolabuszt, mely háztól házig szállítja a gyerekeket. 2002-től az iskola 8 osztályos, 120 gyerekük van, ebből 22 bejáró a szomszédos településekről. Az iskolában a gyerekek 70 százaléka, az óvodában pedig 80 százaléka roma. A községben még nem jellemző, hogy a nem roma szülők máshová vinnék a gyerekeiket, de természetesen előfordul, mondja a polgármester.

A faluban a közbiztonsággal semmi probléma, van ugyan polgárőrség, de nem járnak szolgálatba, mert nincs miért. Művelődési házukban programok nincsenek, mert az önkormányzatnak nem futja arra, hogy kulturális szervezőt alkalmazzon. Az is probléma a faluban, hogy a fiataloknak nem tudnak semmit kínálni, nincs ifjúsági klub. Most indultak egy 50 milliós pályázaton, ha nyernek, felújítanak egy épületet, melyben közösségi szolgáltatásokat fognak nyújtani.

Magyargéc nagyon csendes hely. Alig járnak az utcán, egy óra alatt tizenöt emberrel találkozunk, akiknek többsége közmunkás, a templom kerítését festik, és füvet nyírnak. Egy férfi éppen a boltba megy biciklijét tolva, a vázon ül a kislánya. Ma még iszik, mert megbukott a KRESZ-vizsgán, de holnap újra nekiáll tanulni. Egy másik férfi meg a boltból jön, a sör ugyanis szobafestésnél szinte munkavédelmi ital. “Sándor György vagyok – mutatkozik be. – De nem a humorista. Ezt szoktam mondani.” Harmincnégy éves, egyszer már tönkrement az élete, de az még Salgótarjánban volt. Pár éve a falu szélén vett egy szocpolos házat, és egy játékgépfüggő vállalkozó ismerősét megbízta a felújítással, de az nem csinált semmit, csak a pénzt verte el. Így ő fejezi be apránként. Éppen van ideje, az építőipari cég ugyanis, ahol dolgozik, leállt egy hétre, mert nincs munka. Mostanában kell költöznie élettársával és három gyerekkel. Hajópadló sajnos még csak a nappalira jutott, a két szobában szőnyeg lesz, alatta fólia, hogy ne menjen tönkre. A fürdőszoba befejezésére se maradt pénz, meg jó lenne egy lépcső az ajtó elé. De mindegy, egy darabig meglesznek így is.

A tanulmány a Magyar Narancsban, az “Az úgy othagyott Magyarország” sorozatban jelent meg.

Forrás: Magyar Narancs