Magyarország - Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 Partnerséget ép ítünk Európai Unió
content top

Matkovich Ilona: Ormánsági kistelepülések – Kicsi kályhák, kicsi eszmék

Három dél-baranyai falu, ahol élni önmagában is halmozottan hátrányos helyzet, és ahol mindig akadnak olyanok, akik ebbe nem akarnak beletörődni.

Nagyfi Jutka Csányoszróból jár át dolgozni az ország egyik legszegényebb falujába, a szomszédos Gilvánfára. A kétgyermekes tanítónő a tavaly augusztusi nyitás óta Komlósi Ákos projektmenedzser irányításával vezeti az uniós forrásból létrehozott Gilvánfai Biztos Kezdet Gyerekházat, amelyet a helyiek csak “babaházként” emlegetnek. Nagyfi Jutka nap mint nap elmagyarázza a szülőknek, hogy az alapítvány nem bölcsődét vagy gyermekmegőrzőt nyitott a faluban, hanem egy olyan, a mama, a papa és a gyerek számára közös időtöltésre alkalmas helyet, ahová a szülők napközben bármikor elhozhatják még nem iskoláskorú gyermeküket. A gyermekház vezetője állítja: nem elvont koncepciókkal, hanem jól átgondolt, konkrét gyakorlati programokkal segítenek a halmozottan hátrányos helyzetű családoknak.

Közösséget teremteni

A minőségi bútorokkal és fejlesztőjátékokkal berendezett gyerekház legnépszerűbb pontja a benti műanyag csúszda és a babakonyha. Látszik az apuka hiánya: a lányok, de a fiúk is szívesen babáznak, az egyik legkedvesebb időtöltés, ha együtt “kávézhatnak” az anyukával. Mivel a 470 lelkes faluban csak roma gyermekes családok élnek, nagy segítség, hogy Palkó Lászlóné Erzsike személyében sikerült helyben roma képesített dajkát találni, aki mindenkit jól ismer – ez főként a kezdetkor számított a kisgyermekes anyák megnyerésében. Erzsike délután is ott marad a faluban, akkor is ránéz a gyönyörűen felújított, a falu három utcájának metszéspontjában álló gyerekházra.

Az első karácsonyi rendezvényük “mesésre sikeredett”. A munkatársak családjukat bevonva sütöttek, főztek, dekoráltak; a pécsi Kerek Perec Társulat előadása és az ajándékozás után megvendégelték a falu apraját-nagyját. A kevésbé mesés hétköznapokon a pedagógiai és életvezetési segítségnyújtás mellett egyéb feladatokat is el kell látniuk a gyermekház dolgozóinak. A fűtés mindennapos gond. A programban részt vevő települések önkormányzata mindenütt magára vállalta a működtetési költségeket – ez Gilvánfán a villany és a fűtés. A gyakran mínusz tíz-tizenöt fokos hidegben azonban tűzifa híján nem gyújthattak be mindennap a kályhába. Amikor az alapítvány saját forrásból hozatott tűzifát, az ötvennégy gilvánfai férfi közmunkásból alig akadt egy is, aki a gyermekház női dolgozóival együtt a fáskosarakat becipelte volna a házba.

A mostani választási ciklusban negyedikként megválasztott Orsós János polgármester azt mondja, a gyerekház ötletét ugyan jónak találja, de ha tudta volna, hogy ez a program nem a helyi munkahelyteremtést szolgálja, és hogy az épület nem kerül az önkormányzat tulajdonába, talán bele se megy annak idején. “Nekem azt ígérték, hogy öt-hat gilvánfai asszonynak adhatok a gyerekházban munkát, ehelyett a dajka az egyetlen helyi lakos” – mondja a polgármester, aki “úgy hiszi”, vannak érettségizett fiatalasszonyok a faluban, és “valami gyorstalpaló átképzéssel” ők is vezethetnék a gyerekházat. A fűtésmizériához annyit fűz hozzá, hogy nem a faellátással van a baj, hanem a kályha kicsi, azért van hideg a házban, a közmunkásoknak pedig nem volt feladatban kiadva, hogy a “babaház” körül dolgozzanak. (A riport elkészülte után jelent meg a sajtóban, hogy Orsós János egy 2008 áprilisában született jogerős bírósági döntéssel felfüggesztett szabadságvesztést kapott, és elveszítette hivatalát, de erről hivatalosan sem a közigazgatási hivatalt, sem a magyarmecskei körjegyzőséget, sem a gilvánfai képviselő-testületet nem értesítette senki. A Dél-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal csak a napokban tájékoztatta a körjegyzőséget és a testületet, hogy Orsós János 2008 áprilisa óta nem polgármester. Mivel idén már nem lehet új választást kiírni, a vezető tisztségviselő teendőit Ignácz János alpolgármester, a település kocsmárosa látja el. – M. I.)

Komlósi Ákos projektmenedzser eddigi munkája során rengeteg “félreértést” tapasztalt azoknál, akik a segítséget kapják. Azt mondja, szívük szerint a gilvánfai gyerekház minden munkatársát a helyiek közül választották volna ki, de a hároméves uniós programban szigorú előírások szerepeltek, és Gilvánfáról egyelőre nem tudtak ajánlani alkalmas szakembereket.

Közvetíteni, ügyeket intézni

A közeli, 210 lelkes Adorjáson találtak olyan helybélit, aki az ottani gyerekek iskolai felzárkózását segíti. Piri Magdolna pedagógusasszisztens és könyvtáros a Szent Márton Caritas Alapítvány munkatársaként 2000 óta vezeti a polgármesteri hivatalban berendezett, mindössze 12 négyzetméteres könyvtárban működő tanodát. A könyvtárszoba berendezése egy irodaasztalból, két számítógépből és persze könyvespolcokból áll, rajtuk 2500 könyv. “Gyakorlatilag egész nap nyitva vagyok. A gyerekek Vajszlóra járnak iskolába, az iskolabusz fél ötkor jön haza, de aki a járatos busszal menza után hazajön, azt már kora délutánra beosztom. Tanulás után harminc percet számítógépezhetnek, játszani a gépen csak a hét végén engedem őket. Van kisiskolásom, 9. osztályosom, de érettségi előtt álló felnőttem is. A gyerekek nagyobb része jön, sőt ők találták ki, hogy csináljunk egy ‘Jók vagyunk’ táblát” – mutat a bejárati ajtóra felerősített óriási kartonlapra, amelyre csak a négyes és ötös osztályzatok kerülnek. Egy nyolcadikos fiú, aki egyébként nem jár el a tanodába, megjelent egyszer az ajtóban azzal, hogy kapott két négyest angolból és egyet matematikából, így azóta az ő neve is ott díszeleg a kartonlapon. “Mindenkinek van saját doboza, hogy ne tűnjenek el a dolgok. Ezek a gyerekek mind halmozottan hátrányos helyzetűek, néhány közülük rendszeresen elcsen valamit, de nem azért, mert kell nekik, amit elvisznek, hanem, hogy addig is foglalkozzak velük. Képesek az üres papírt elvinni az asztalról, pedig rengeteg a játékuk. Legjobban a törődést nélkülözik. A háztartásokban mindenkinek van televíziója és DVD-je, de olvasni nem szoktak nekik, mesét először többnyire az óvodában hallanak. A szülők nagy része nem foglalkozik a gyerekekkel, még a nyolc osztályt végzettek sem: vagy nincs türelmük, vagy annyira leköti őket a megélhetés” – mondja a tanodavezető, majd hozzáteszi: a hitoktatójuk, aki nem felszentelt pap, hanem egyházi segítőként végzi el a papi feladatokat, nagyon sokat segít – noha van még tíz faluja.

Adorjáson a könyvtári szolgáltatások körébe tartozik a felnőttek ügyes-bajos dolgainak intézése. Gyakran kérik meg a könyvtáros mindenesüket, hogy töltsön ki nyomtatványokat, faxoljon, értelmezzen hivatalos levelet vagy segítsen az adóbevallás elkészítésében. Emellett könyvet is kölcsönöznek: a Danielle Steel- és Dan Brown-könyvek, valamint a szakácskönyvek a legkeresettebbek, de népszerű Szabó Magda Abigélja is.

Adorjáson hivatalosan a lakosság 70 százaléka roma, ezért van kisebbségi önkormányzatuk, de az utóbbi évtizedekben annyi vegyes házasságot kötöttek, hogy már nem tartják számon, ki roma, és ki nem az. Büki Éva, az ötéves munkaviszony után jelenleg munkanélküli-segélyen lévő fiatalasszony megjegyzi, az ő szülei sem örültek, amikor megtudták, hogy roma fiút választott, neki azonban természetes volt, hiszen a szórakozóhelyeken, ahová jártak, több volt a roma fiatal, és a baráti körük is vegyes.

A magukat nagyrészt segélyekből fenntartó adorjásiak mélyen egyetértenek abban, hogy a 45 apró falut magába foglaló Ormánságon lakni önmagában is hátrányos helyzet. Vonat nincs, a buszközlekedés nagyon ritka. Ha valakinek sürgős elintéznivalója akad a tíz kilométerre lévő Vajszlón, ezer forintért viszik be személyautóval. Hacsak a cég nem biztosít járatot, az Adorjásról érkező munkaerő a ritka buszjárat miatt Pécsen és Siklóson nyolc óránál előbb nem tud munkába állni. A mindössze huszonkét kilométerre lévő kistérségi központba, Sellyére is legkorábban fél hétre lehet beérni, és legkésőbb a négyes busszal hazajönni. “Ami könnyebben elérhető, az az alkalmi munka és a közmunka. Korábban sokan termeltek dinnyét és krumplit, de azt is abbahagyták. A legtöbb földet felveri a gaz, mivel a terményt mindig ellopták, most meg már nincs mit elvinni” – sorolja Büki Éva a térségre nehezedő apátia egyik okát.

Azaz mégis megmaradt valami: az erdő. Az utóbbi években a sokaknak csekély jövedelempótlékot jelentő magánerdőrészekben a falopás komplett üzletággá fejlődött. “Nekünk is kivágták egyik éjszaka az erdőnket – mondja a fiatalasszony, majd hozzáteszi, tudják, ki tette, látták is az udvarban, meg azt is, hova vitte, de nem tudják rábizonyítani. – Azt mondom, jobb távol tartani magunkat tőlük. Nekünk annyi maradt, hogy mehettünk tízezer forintos illetékbélyeggel feljelentést tenni a rendőrségre ismeretlen tettes ellen, mert a fakivágás egyébként engedélyköteles, ha mi vágnánk ki engedély nélkül, akkor megbüntetnének, és újra kellene telepítenünk a területet. Tudom, hülyeség, de az fáj a legjobban, hogy még csak le sem hajoltak a tőhöz, derékmagasságban vágták ki a fákat.”

Szervezni

Drávapiski felé tartva az út mentén férfiak és nők kis csoportjai gallyaznak; az utat szegélyező nagy fák kivágása után maradt apró ágak gyűjtésére a Közútkezelő adott engedélyt magánszemélyeknek.

Útba ejtjük az interneten magát négy napraforgós szállásként hirdető Muskátli vendégházat, ahol azonban nem szolgálhatnak meleg étellel. A tulajdonos, Kasza Mikó Lajosné szerint “a bakancsos turisták, a nagycsaládok és az egyetemisták inkább az olcsóbb önellátást választják, és mind a két háznak van saját, felszerelt konyhája”. Tavaly még “líderes” (a Leader-program támogatásával megvalósított) panzió kialakításában gondolkodott, mivel azonban januártól megszűnt a falusi vendégfogadás korábbi adómentessége, és a kiadás után 25 százalék adót, illetve szobánként évi 32 ezer forintot kéne befizetni az államkasszába, felhagyott a tervezgetéssel. Azt mondja, egy szobáért háromezer forintot kér, de még így is visszaesett a forgalma, tavaly mindössze ötszáz vendég fordult meg nála. “Nem akarunk mi segélyt, de Pesten nem értik a mi nyomorunkat” – magyarázza Kasza Mikó Lajosné, miért fordult levélben Bajnai Gordon miniszterelnökhöz, arra kérve őt, hogy szüntesse meg a falusi turizmus szobáira kivetett új adót. Tíz nap múlva kapott “egy nagyon szép levelet”, amelyben azt írta a miniszterelnök, hogy továbbította a kérését a pénzügyminiszternek, akitől aztán hamarosan – szintén udvarias levélben – elutasító választ kapott.

A 73 éves asszony, noha “nem politikus alkat”, 2007-ben küldöttként részt vett az SZDSZ elnökválasztásán. Szerinte amióta a falu kétharmadát az SZDSZ-be beléptető “Zoli” a polgármester, megéledt a helyi közösség. “Fejlődést ígért, és meg is tartotta a szavát. Sokat köszönhetünk neki” – köti szorosabbra a kendőjét a vendégház-tulajdonos néni.

A polgármesteri hivatalban már az országos hírűvé vált Mali Zoltán polgármester summázza az utóbbi három évben megvalósult fejlesztéseket: az udvarok kilencven százalékában ott a gázcsonk, felújították a ravatalozót, buszmegállót építettek, újból megnyílt a kocsma, hamarosan befejezik a bolthelyiség átalakítását, és a Dráva-projekt keretében tavaly nyárra a turisztikai állomáshely is elkészült. “Nagyon sok munkát elvégzünk önerőből, úgy, hogy csak építőanyagra adunk ki pénzt. Itt még akár ötvenen is összejövünk, ha társadalmi munkára van szükség” – mondja.

A faluvezetés nem vesz fel pénzt a munkájáért; csak a polgármester fizetése évi közel négymillió forintba kerülne a tizenkétmilliós költségvetésből gazdálkodó településnek. A hivatalban nincs vezetékes telefon, a helyi büdzséből a közvilágításra és az iskolai, valamint a körjegyzőségi hozzájárulásra futja. Drávapiski egyedi a környéken abban, hogy itt csupán két embernek fizetnek segélyt. A polgármester büszke rá, hogy amikor idejött, a 97 lakosból hatan dolgoztak, mostanra azonban a 147 lelkes faluban szinte mindenkinek van munkája. “Beülünk a kocsimba, körbemegyünk, és legkésőbb két hét múlva találunk munkát. Egy ilyen kistelepülésen a polgármesternek mindenhez értenie kell” – magyarázza, miért lehet aggályos a körvonalazódó önkormányzati törvény, mely szerint a kétezer fő alatti településeken megszüntetik a főállású polgármesterséget. Szerinte a törvénynek meg kell engednie, hogy ahol a közösség megválaszt valakit, az tiszteletdíj nélkül elvállalhassa a falu vezetését, ugyanis az Ormánság 100-200-500 fős falvainak többsége, közel tizenötezer ember segélyből él, ezért sem képes máshová költözni, és a vezető nélküli állapot csak még nagyobb teret engedne a bűnözésnek.

A gépésztechnikus végzettségű, tavalyig játék- és zenegépeket forgalmazó Mali Zoltán egy évvel a 2006-os önkormányzati választások előtt tűnt fel a leszakadó Ormánságban. Mivel a szocialista párt melletti kampánymunka saját politikai karrierjét nem mozdította előre, a magát amúgy is liberális gondolkodónak valló Mali belépett az SZDSZ-be, majd – egyesek szerint adományosztással, mások szerint szavainak erejével – elsöprő győzelmet aratott az őszi önkormányzati választásokon. Az ormánságiak bizalmát elnyerve gyorsan gyarapította a helyi SZDSZ-csoport taglétszámát, a belépési kedv átterjedt Baranya megye számos településére. A liberális pártban eltöltött mindössze háromnegyed év alatt Dél-Baranyában közel 2000 tagot szervezett be, amivel akár maga is indulhatott volna a 2007-es tisztújításon az elnöki posztért. Nem így történt, de állítja, Kóka János akkori győzelmét a dél-baranyai szavazatok biztosították. Pedig az elnökválasztó gyűlés idején Mali Zoltán már nem volt párttag. Kiderült, hogy öt évvel korábban egy elszámolási vitát követő lopásért 250 ezer forintra büntette a bíróság. Az SZDSZ irányítói a bűnügyről értesülve felszólították, hogy távozzon önként. Mali mindössze hét hónapos párttagság után kilépett, ám hét embere ott volt az elnökválasztáson.

Az Ormánság “Messiásaként” is emlegetett drávapiski polgármester meghatározó a dél-baranyai választók pártpreferenciájának kialakításában. A liberalizmus mibenlétéről értekezve az aprócska falu kocsmájában annyit tudtunk meg, hogy “az az eszme jó, amiből jut kenyérre meg pálinkára”, a Zolit pedig azért támogatják, mert megvédi az embereket az uzsorától és “országos” programokat szervez (tavaly Drávapiskin tartották például az országos bloggertalálkozót). Munkahelyet is hozott volna, ha nem végződik kudarccal tavalyi magányos akciója, amikor is a faluba telepítendő rehabilitációs központ pályázati támogatásáért kilenc nap alatt felgyalogolt a Szociális és Munkaügyi Minisztériumba. A megítélésén azonban ez a sikertelen akció sem változtatott: a dél-baranyai SZDSZ-alapszervezet feloszlása után a negyvenfős drávapiski, a hatvanegy fős oldi és más környékbeli alapszervezetek a polgármester kérésére azonnal és fenntartás nélkül igazoltak át a Mali Zoltán és Szepessy Zsolt monoki polgármester gründolta Összefogás Pártba. (A szervezet miniszterelnök-jelöltje az a 69 éves kesznyéteni férfi, aki ellen több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt indítottak eljárást. Szoboszlai Barna a kertjében árammal védekezett a tolvajok ellen, emiatt 2008 nyarán egy férfi halálos áramütést szenvedett, egy másik ember pedig megsérült. A nyugdíjas férfit Szepessy polgármester Monokra költöztette.) Drávapiski polgármestere már jó ideje kacérkodott az országgyűlési képviselőség gondolatával, most úgy véli, a főként a vidéket megszólító, állítása szerint a tavaly decemberi megalakulás óta közel tízezer fősre növekedett párt jelöltjeként bejut a parlamentbe. A szabályok rugalmas értelmezésétől eddig sem visszariadó politikus számos fórumon kijelentette: a parlamentben is elsősorban ormánsági ember marad, és a parlamentben “konkrét ügyek és nem elvek mentén” politizálna.

A tanulmány a Magyar Narancsban, az “Az úgy othagyott Magyarország” sorozatban jelent meg.

Forrás: Magyar Narancs