Július Satinský: Chlapci z Dunajskej ulice [A Duna utcai fiúk]. Bratislava, Albert Marenčin – Vydavateľstvo PT, 2002, 126 o.
Július Satinský a neves szlovák színész és író ebben a könyvében sajátos humorával írja le annak az utcának a történetét ahol egész életét élte.
A pozsonyi Duna utca szinte az egyetlen pozsonyi utca, amin nem fogtak az évszázadok és a rendszerek névváltoztatási szokásai és nyolcszáz éve ugyanúgy nevezik. Mindig Pozsony legrégebbi utcái közé tartozott és számos híres embert – írókat, politikusokat, tudósokat és sportolókat adott a városnak és az országnak. Az utca mai arculatát inkább a 19. század második felében épült házak jellemzik, bár a szocializmus éveiben számos oda nem illő épületet építettek ide, megtörve ezzel régi egységes arculatát.
Satinský könyve mintegy ötven kis elbeszélést tartalmaz, legtöbbjük közvetlenül a Duna utcával és az ott élő emberekkel, szokásaikkal foglalkozik. A szerző eredeti célja az volt, hogy emléket állítson gyermekkora helyszínének és azoknak az embereknek, akikkel, és akik között felnőtt, így bontakozik ki egy városrész életének és történetének két évtizede.
A huszadik század negyvenes – ötvenes éveit mutatja be visszaemlékezve gyerekkorára és azokra az emberekre, akik között felnőtt. A kötet szinte minden oldalára jutott egy-egy fekete-fehér illusztráció, részben régi képeslapok, részben fényképek a szerző saját gyűjteményéből. A könyv a PT kiadó gondozásában jelent meg a Bratislava–Pressburg sorozat ötödik kiadványaként 2002-ben, 2012-ben újra kiadták.
A könyvben nyomon követhető a németek és a magyarok nagy részének menekülése a háború elől, illetve az itt maradók elűzése a háború után, a szerző saját tapasztalataiból merített, hiszen neki is voltak német és magyar nemzetiségű rokonai, akikről gyakran említést tesz elbeszéléseiben.
Visszaemlékezéseiben felidézi a kor hangulatát és gyermekkora perspektíváján keresztül mutatja be az akkori társadalmi viszonyokat, az az óta már megszűnt épületeket és intézményeket, mint pl. az utcájukban található közös gőzfürdőt vagy a régi kisállomás épületét.
A történetekben felbukkannak azok az egykor az utca részét képező vándorárusok és mesterek, mint pl. a drótos, a tejes, a vándor ablakos vagy a bolgárkertész, akik mára már teljesen eltűntek.
A bolgárkertészek – egykor népes bolgár kisebbség élt Pozsonyban – különösen a szívéhez nőttek és több elbeszélésében visszatérő szereplő a bolgárkertész és a piaci kofa, aki már korán reggel felverte az utca csendjét hangos „paradajkata, paprikata“ (paradicsomot, paprikát) kiáltozásával, jelezve az alkalmi árusítás kezdetét. Ezek az alkalmi piacok gyakran a kapualjakban vagy a bérházak udvaraiban vertek tanyát egy rövid időre.
Néhány novellát a kor társadalmi eseményeinek szentel, ilyenek pl. a szüreti mulatságok, bálok, tanévnyitók és a munkásőrség felvonulása. Humoros kis történetekben meséli el az itt megesett dolgokat és az akkori szokásokat. Megemlékezik a kor társadalmának gyülekezési helyeiről – a kocsmákról, megemlítve, hogy a kommunista hatalomátvétel előtt minden kocsma politikailag és világnézetileg elkülönült és az emberek is a politikai meggyőződésük alapján látogatták ezeket az intézményeket. A kocsma volt a kor fóruma, a Duna utcán több ilyen vendéglő is működött, leírja az ezekben zajló életet, a tulajdonosváltásokat, átalakulásukat és gyakran a megszűnésüket is.
A könyv címe ugyan arra utal, hogy Satinský csak a Duna utcával foglalkozik de ez nem mindig igaz, gyakran elkalandozik a város más részeire is, mint pl. amikor az egyik elbeszélésben a híres pozsonyi gőzhajót a Propellert emlegeti, amely kompként közlekedett Ligetfalu és az Óváros között, vagy azokat az időket amikor még Pozsonyban több helyközi vasúti megálló is létezett és a belvárosi vasúti közlekedés gyorsabb volt mint a villamos. A villamosokról szóló novellában megemlíti, hogy egykor Pozsonyból egészen Bécsig jártak a villamosok és a kaluzok köztiszteletnek örvendtek. Sok novellájában visszatérő motívum a városi közlekedés és az azt lebonyolító lovak, autók, buszok, villamosok és emberek. Leírja, hogy fél évszázaddal ezelőtt még teljesen megszokottak voltak a lovas fogatok és a villamos is csak három vonalon közlekedett.
Elbeszéléseket szentel a nagy egyházi és világi ünnepeknek, melyek leírásával érzékelteti a városi népszokások néhány évtized alatti változásait. Erre jó példa a húsvéti locsolkodás, mert míg kisgyermekkorában még falusi módra hideg vízzel jártak locsolkodni két évtized elteltével már kölnivizet használtak.
Gyakran emlegeti a kor higiéniai viszonyait, a legtöbb családban, fürdőszoba híján hetente egyszer fürödtek, általában a nyilvános fürdőben vagy ritkább esetben vasárnaponként a konyha közepén egy dézsában, később a már erre a célra árusított bádogkádakban.
Megemlíti a kor öltözködési szokásait és a korabeli gyermekdivatot is, megemlítve, hogy még a korai ötvenes években is nagy különbség volt a polgár és a munkáscsaládok gyerekeinek viselete között, míg előbbiek ünnepnapokon a hagyományos ún. matrózruhát hordták addig a munkáscsaládok gyerekeinek viselete a felnőttek ruházatát másolta kicsiben.
Említést tesz a közeli utcákról is, amelyek szomszédosak voltak a Duna utcával vagy csak a gyerekkori kalandjai során vetődött ezekbe. Ezekben a novellákban gyakran érződik Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regényének hatása, nem véletlenül adott hasonló címet kötetének is (Duna utcai fiúk), gyakori a rivális bandák közötti harcok humoros leírása és az átélt kalandok viccesen komolynak szánt leírása.
Satinský könyve szórakoztató módon mutatja be egy kor és egy talán már letűnt életmód és egy városrész életét és közben pontos szociográfiai leírást ad az akkoriban élt emberekről.
Szerző: Végh László
Szóljon hozzá!