Magyarország - Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 Partnerséget ép ítünk Európai Unió
content top

Warning: file_exists(): open_basedir restriction in effect. File(/var/www/virtuals/eniton.eu/wp-content/blogs.dir/14/files/et_temp/iliamarko_dornkappel-001-342704_120x120.jpg) is not within the allowed path(s): (/home/oc017300:/usr/share/pear) in /home/oc017300/www_root/wp-content/themes/sociography/epanel/custom_functions.php on line 660
Ilia J. Marko: DORNKAPPEL három nyelv elővárosa

Ilia J. Marko: DORNKAPPEL három nyelv elővárosa

Ilia J. Marko: DORNKAPPEL: Predmestie troch jazykov [DORNKAPPEL: Három nyelv elővárosa] Praha, Europský literárny klub, 1938, 214 o.

Pozsony fejlődésében az igazi ugrást az impériumváltás jelentette. Habár a város Magyarország legjelentősebb települései közé tartozott, sőt, több száz éven keresztül fővárosi ranggal is büszkélkedett, jelentős múltja és országos jelentősége ellenére is csak regionális gazdasági szerepet töltött be. A nagyvárosiasodás felé vivő út fontos állomása volt a lakosság számszerű bővülése. 1919 után többezres cseh és szlovák nyelvű hivatalnokréteg érkezett a városba. Az államalkotó „csehszlovák” nemzet további betelepülői aztán nagyon gyorsan nemzeti kulturális központtá alakították Pozsonyt. A későbbiekben a szolid, de folyamatosan bővülő ipari háttérnek köszönhetően egyre több szegény sorsú is szerencsét próbált a városban. Jelentős részük Pozsony vonzáskörzetéből érkezett, így közöttük nagyszámú magyar is volt. Ezek ez emberek a munkások különböző rétegét alakították ki.

Pozsony spontán növekedését a századforduló idején első sorban szociális kérdésnek tekintették. A gyarapodó munkásság helyzetén szükséglakások építésével kívánták javítani, kevés sikerrel. A nyomor enyhítése a csehszlovák vezetés idején is célkitűzés maradt. A betelepülők külvárosokat hoztak létre. Ezek első sorban Pozsony keleti, a Kisalföldre néző felén alakultak ki. A nevezetesebb kolóniák többek között a Téglamező, Westend, Dornkappel, Masaryk-telep és a Zabos nevet viselték. Ezek települések esetenként már több száz éves múltra tekintettek vissza, de lakosságuk számának a megugrása a 20. század 20-as éveiben kezdődött meg.

Iľja Jozef Marko (1907–1980) trencsénteplici születésű szlovák újságíró, költő és szövegíró munkásságára a szociológiai nézőpont jellemző. Dornkappel: Három nyelv elővárosa című könyvében egy pozsonyi elővárost mutat be. Szociográfiai indíttatású írások ritkák a szlovák irodalomban, Ilja J. Marko könyve ezen kivételek közé tartozik. Munkáját saját készítésű fényképek színesítik. A megírásakor három nyelvű szakirodalomra támaszkodott.

Marko könyvét in medias res kezdi. Dornkappel történetének kurta leírása után már a telep épüléséről és bővüléséről ír a 20-as évek közepéről. A lakosok által felhúzott ingatlanokhoz az anyagot nem egyszer eltulajdonították. Noha az építkezésekre alig volt anyagi forrás, az előváros lakossága a 30-as évek közepére egy évtized alatt több mint megnégyszereződött, és 1936-ra elérte a 6000 főt. A második fejezetben megtudjuk, hogy ezek a betelepülők leginkább honnan érkeztek: falusi ”bugrisok” voltak, illetve „elit” mesteremberek. Belőlük állt össze az önsegélyző Egyesület. Ennek az Egyesületnek is aztán meg kellett küzdenie a többi párttal, szervezettel, de még inkább a belső konfliktusokkal.

Dornkappelből a városközpontba 2 koronás autóbuszjeggyel lehet eljutni. A település lakossága általában szegény, de a különbségek azért jelentősek. Vannak lakások, melyek felhúzása 5000, 18 000, de akár 50 000 koronába is kerültek. Egy lakásra átlagban több mint hat személy jut. A legkisebb lakások csupán 12 légköbméteresek. Sokaknak nagy gondot jelent a lakbér kifizetése. Szintén nagy számban élnek a szegényházban. Ott az élet lehangoló, betegségekkel és vitákkal terhes. Probléma a tiszta víz, de sokszor még a tiszta levegő is. Ezt a gondot csak a városi kutak telepítése enyhíti. Akadnak azért olyanok is, akik be tudták vezetni a vizet, a lakosság alig több mint 9%-a. Az utcák sok helyen szennyesek. A gondot az ital szokta enyhíteni. Az emberek jelentős része munkanélküli. Valakik azért nem találnak állást, mivel sok gyárat lebontottak, és cseh-morva vidékre telepítettek át. A nehéz sors mindhárom nemzetiséget sújtja, de szokásbeli különbségek azért megmaradtak közöttük, például, hogy mikét díszítik a napi használati tárgyaikat, vagy festik ki házukat.

Dornkappel munkásnegyed. Igaz, néhány vasutas, városi hivatalnok és rendőr is letelepedett az elővárosban, kihasználva, hogy tarthat állatot. A lakóin kívül reggelente rajta keresztül vonatoznak be a csallóközi munkások. A helyiek számára a leggyakoribb közlekedési eszköz a kerékpár. A fizetésből nehezen lehet megélni, ennivalóra is szűken telik. Megélhetési lehetőség a kereskedés, a helyi és a falujárás. Sokan vannak a mesterek is, cipészek, pékek, hentesek. A nők közül szép számmal dolgoznak a helyi bolgárkertészetben. Az első csoportban említettek közül sokat tönkre tettek Baťa gyárai. Lóhúsból sok fogy. A munka utáni kocsmázásba politikai hitvallás alapján gyűlnek az emberek. A munkások leginkább a cérnagyárban, a Dannubius selyemgyárban, a kábelgyárban, a Siemensben, a Dynamit-Nobelben és a Stollwerck művekben állnak alkalmazásban. Egy gyári munkás fizetése tizenöt év után harmadát éri el egy hivatalnokénak. Külön fejezet foglalkozik a téglagyárral, ahol a feladat az agyagbányászat. Dornkappelben ezen kívül sok még a napszámos és a munkanélküli. Akik később érkezetek, azok már igen nehezen találnak állást. Állami támogatásra, anyagira és természetbenire, lehet számítani.

Dornkappel megváltoztatja a férfi-női kapcsolatokat. A katolikusok a nem kívánt terhesség ellen még nem védekeznek, a protestánsok viszont már nem akarják eltartani a harmadik gyereket. A fiatalok 15 évesen kezdik a nemi életet. Egyre többen közülük elutasítják a házasságot, a válások száma pedig a telep alapítása óta meghúszszorozódott. Mindezek legfőbb oka a munkanélküliség. A gyerekek 60 százaléka így is szülei akarata ellenére jön a világra, 20 százalékuk csupán a nagyobb támogatásért. Gyermekvédelmi intézményt 1931-ben alapítottak. A gyerekek kosztja szegényes, sokan kényszerülnek az iskolában ingyenebédre. Mindez persze lecsapódik az erkölcsökön és az egészségi állapoton. A fiatalok sokszor lopnak, munka helyett játékkal vagy támogatással igyekeznek bebiztosítani a betevőt. Az igazi szórakozás a mozi és a testi örömök. A helyzet javítását szolgáló egyházi törekvések nem sikerrel járták. Ezért is fordulhat elő, hogy a szekták is meglehetősen népszerűek.

A dornkapelliek sokat olvasnak. Könyvtárba járnak, újságokat vásárolnak. Problémát okoz, hogy a ronggyá olvasott könyvek újraköttetésére nem lehetett támogatást kapni. A mozi mellett népszínműveket is adnak elő.

Ilja Marko nyíltan beszél mindenről. A nemzetiségi kérdés konkrétan nem emelgeti, de amikor kell, ír a magyarokról. Ezt semlegesen teszi, ellenben ha magyar érdekekről van szó, már sovinizmust emleget. Kocsis Aranka szerint (Magyar falusiak a szlovák fővárosban, Fórum társadalomtudományi szemle, 2009/4) Dornkappel magyar többségű előváros volt. Ez a tény Markónál nem érződik. Gyakran emlegeti a háromnyelvűséget, miközben a szlovák nyelv használatát teljesen természetesnek veszi. Valószínűleg a kor hatása, hogy magyar nyelvű szövegek esetén sohasem tüntette fel a szlovák jelentésüket.

Amikor a szerző néhány kiragadott példa alapján a kikölcsönzött könyvtári könyveket, illetve a játszott népszínműveket elemzi, véleményünk szerint túl szigorú. Courts-Mahler vagy a Piros bugyelláris valóban nem kiemelkedő alkotások, de kizárólag Gorkijt, Oscar Wilde-ot vagy Mikszáthot csak kevesen olvasnak. Mai szemmel nézve az akkor olvasott könyvek inkább az értékesebbek közé tartoztak, és a színházba járás ténye is örvendetes. Érdekes tény, hogy a magyar klasszikusokat német fordításban is sokat forgatták.

Marko könyvét olvasva egy baloldali, szocialista érzelmű szerző képe rajzolódik ki. Ez nem csökkenti írása értékét, és pontosan beleillik a szociográfia munkák sorába. A szegények és a munkásosztály gondjaira elsősorban a baloldal figyelt érzékenyen. Marko könyvének talán egyetlen negatívuma, hogy esetenként ismétli magát, például a pozsonyi ipar leépüléséről és Csehországba való áttelepítéséről háromszor is megemlékezik, de az italozással is többször foglalkozik. Mindezek mellett Marko nyelvezete könnyed, írása hetvenöt év távlatából is jól olvasható. A témája pedig kortalan, hiszen egy meglehetősen rövid ideig létező és mára teljesen eltűnt világot mutat be.

Dornakeppel azóta teljes metamorfózison esett át. Napjainkra Pozsony takaros városrészévé vált. Mai neve: Trnávka. Nemzetiségileg homogénné vált. Mai lakosai bizonyára nem emlékeznek a városrész három emberöltővel ezelőtti képére, beceneveire (Mexikó, Cukor-telep), noha sok utcanév azonos maradt.

A monográfia szerkezete, a könyv tartalomjegyzéke:

Dornkappel és környéke
Egy munkás-előváros születése
Munkások és az Önsegély
Az ember és otthona
Munka és megélhetés
Hivatalnokok tegnap és ma
A szatócsok tündöklése és bukása
Iparosok
Gyári munkások
A téglagyár
Idénymunkások
Munkanélküliek
Egészségügy
Nemi élet
A gyermek útja
Az ifjúság romlása
Az egyházak néma harca
Szekták és spiritiszták
Politikai pártok és szakszervezetek
Kultúra
Mit üzen Dornkappel a Duna-medencének

A könyvet a szerző által készített 16 szociofotó illusztrálja.

Szerző: Végh László